Mi a „Multi” szó jelentése?

Kezdjük egy kis nyelvtannal. A multi szó lehet főnév, illetve melléknévi előtag.

Ha főnévként használjuk, akkor nemzetközi nagyvállalatot jelent, aminek sok országban van üzlete, üzletlánca, illetve kirendeltsége. Ezeket multinacionális vállalatoknak nevezzük, azért is, mert a tulajdonosai is több nemzetből kerülnek ki.

Ha a melléknévi előtagként használjuk, akkor a jelentése: egynél több, sok.

Amikor az emberek meghallják a multi szót, egyből a nagyság, a hatalmasság jut az eszükbe. Nálunk a nagy multi cégek rengeteg embert alkalmaznak, nagyon sok család megélhetését biztosítják, és a munkakörülmények is jók. Ha egy kicsit is belegondolunk, akkor láthatjuk azt, hogy nagyobb bevásárláskor általában az ilyen helyeket részesítjük előnyben. Hiszen kevesebb pénzért, nagyobb választékkal rendelkeznek, így több mindent tudunk vásárolni ugyanannyi pénzért, mint máshol.

Nagyon sokan szidják ezeket a cégeket az adókedvezményeik miatt, ezeknek a háttér okaiban nem megyünk bele. Csupán annyit jegyeznénk meg, hogy azt viszont az emberek többsége elvárja, hogy jóval olcsóbb legyen, mint a többi kisebb hasonló vállalkozás.

A zárak területén, a multi szó jelentése, szintén: több. Ilyenek például az ún. multi-point zárak, amelyek magyarul többpontos zárak. Többpontos zár a műanyag- és fa ajtókban lévő szalagzárak, élzárak, vasalatok, amelyek az ajtó élének teljes hosszúságában végigfutnak. Szintén többpontos záraknak nevezik a többirányú zárást biztosító biztonsági zárakat, pl. trezorzár, többirányú hevederzár, többirányú rászegző zárak.

Illetve meg kell említenünk a világhírű RB és Mul-T-Lock vállalatot, ami többszörösen is nevében utal a multi szóra, mert nemcsak a zárakat érti ezalatt, hanem a multinacionális nagyvállalatot is.

Akkor is multicégek állnak a háttérben, amikor egy plázában lévő moziban, pattogatott kukoricát eszünk és kólát iszunk. Érdekes, itt már senkinek nem jut eszébe negatív értelemben a multi szó, pedig a multiplex mozi, a Coca-Cola és a franchise keretek között működő pop-corn árusító helyek is multinacionális vállalatok. Egyébként: multiplex mozi. Ez is a „több” szóra utal. A multiplex mozikban nem egy, hanem több moziterem van, ez vetül össze egységes komplexé.  Egy időben, minden teremben vetítenek filmet, kiváló hangtechnikával, faltól falig érő vetítővászonnal, nagyszerű minőségben, akár 3D-ben is.

És, ha már az étkezésnél tartunk, akkor bátran említhetjük a McDonald’s-ot, ami jó, jó, hogy egészségtelen, de mégis hihetetlenül népszerű. Azt is bevalljuk, hogy idegen országban nem egyszer kihúzott minket a pácból, a többi étteremmel szembenálló nyitva tartásából kifolyólag, vagy éppen azért, mert nem mertünk másfajta ételt enni.

Úgyhogy nem szabad mindig előre ítélkezni, vagy tele lenni előítéletekkel, mert úgyis az a végeredmény, hogy szeretjük a multikat, igazán népszerűek, mert enélkül nem is lehetnének jelen annyi országban, nem lehetnének multik.